Skizofrénia

Egy az egyben a "titkos" blogomból. Magammal való vitázásom során valahogy ezt vágtam a saját fejemhez.


Igenis akarok igazi amerikai dollárt fogni a kezemben, Starbucks-os pohárral és kocsikulccsal a kezemben rohanni, akarok dolgokat elrontani, hogy aztán rájöhessek hogyan kell jól csinálni, akarom, hogy néha rosszul süljön el valami, hogy aztán rájöhessek, hogy ez nem tragédia, és mindent meg lehet oldani. Akarok sétálni a Central Park-ban, és bele akarom fúrni a lábujjaimat LA homokjába, akarok egy katartikus élményt Disney Land-ben vagy a Fehér Háznál, vagy az Empire State Building-nél. Akarom nevetve mesélni, hogy egy kukkot sem értettem abból, amit az eladó mondott nekem, és akarok panaszkodni arról, hogy egész álló nap temperát maszatoltam a papíron és csillogó flittereket porszívóztam a szőnyegről.
Hatalmas igazság van abban, hogy nem fenékig tejfel az élet Amerikában sem. De itthon is megélhetsz ugyanannyi rossz napot, mint ott. (Csilli írta ezt a fél éves összefoglalójában.) Itthon sem tökéletes a környezeted. És az, hogy itthon fekszem a biztonságos kis szobában, a biztonságos kis országom egy tökéletesen biztonságos kis városában, az nem az az élet, amit ne érné meg feladni egy kicsit Amerikáért. Szép, és jó, de édes istenem, feküdjek hosszú napokon keresztül a szobámban itthon, vagy hallgassak kicsit visítozó gyerekeket aztán sétáljak egyet a Central Park-ban?