köszi, kislány! :)

Éppen a boltból tartottam visszafele, amikor a pirosnál megállva az út másik oldalán megpillantottam egy családot. A kisebbik gyerek apuka kezében egy halvány rózsaszín pokróccal, a nagyobbik pink overálban anyukája kezét fogta, az arca kipirosodott a csípős hidegtől. Szánkó is volt náluk, de senki nem ült rajta. Amikor váltott a lámpa, és a kislány szaporán totyogva indult meg velem szemben, legszívesebben felkaptam volna, hogy megölelgessem. Ebben a pillanatban történt, hogy rájöttem: nem érdekel mennyi munkával jár, én szeretnék egy ilyen kis totyogósra vigyázni, egyébiránt fennáll a veszélye, hogy magamnak akarok majd egyet gyors iramban. Az meg kinek volna jó...? 

P.S.: Nem fogom kibírni azt az x hónapot, amíg meglesz a jogsim és egyáltalán a programba kerülhetek... Már most alig bírok magammal, és még olyan hihetetlenül messze van minden, amire várni érdemes, hogy távcsővel is csak a körvonalait látom.